2012. január 9., hétfő

Nyomorultak musical Miskolcon! Ki lesz a szereposztás?

Kiderült, hogy Sasvári Sándor játsza majd a főszerepetMiskolcon a Nyomorultak musicalben 2012-ben. A musicalinfo.hu Facebookját követve a kommentekből úgy érzem nem én vagyok az egyetlen aki nem elégedett a főszereplő személyével. Nem rossz Sasvári, de ha egy vidéki színház a pesti közönséget is szeretné lecsábítani egy előadásra, akkor nem árt, ha csábító szereposztást kínálnak. 
A korai pletykák azonban még reményt adhatnak, ugyanis állítólag Homonnay Zsolt  is szerepet kaphat a darabban. Persze nem feltétlenül kell az Operettszínház művészei közül válogatni, én pl örülnék a Vámpírok bálja sztárjainak is a miskolci előadáson. Illetve továbbra is ott a remény, hogy talán két szereposztásban kerül színpadra a produkció.
Tekintve, hogy az igazgató egy exigazgatója az Operettnek, így viszont könnyen megeshet, hogy a rémálmom is megjelenik és Pintér Tibor lesz Sasvári váltója, vagy éppen Forgács Péter. Remélem nem a régi operettes gárdából válogatnak majd. Az egyetlen akinek örülnék a régi gárdából az Tunyogi Bernadett mint Fantine, aki szintén játszott Duisburgban Sasvárival. A másik jó huzás, aki még a vidéki közönséget is bevonzaná Szulák Andrea lenne Thenardierné szerepében (ebben a szerepben volt látható a Madách Színházban is).
Meglátjuk mi lesz, de szerintem nem lesz túl nagy siker így:( Reménykedjünk egy jó szereposztásban! 


FRISS: Szabó P. Szilveszter is szerepet kapott a darabban!
Ha tetszett a bejegyzésem  és nem akarsz lemaradni a friss infókról akkor nyomj egy lájkot a Facebook oldalamra ide kattintva!

1 megjegyzés:

  1. Én voltam Miskolcon a Nyomorulakon és szerintem nem találhattak volna jobbat Sasvári Sándornál valami elképesztően jól előadta Jean Valjean szerepét és a hangja is csodálatos!!!!!!!!

    VálaszTörlés